Nos, egy kicsit írok a feladatokról is! Volt tehát az osztályinduló, amit már elmeséltem. Volt még olyan feladat is, amelyben az egyik gyereknek bekötötték a szemét, a másik mondjuk nyávogott, és odakellett találnia hozzá. Volt még szembekötősdiből olyan is, hogy akinek bekötötték a szemét, az rúzst vett a szájába, és a másikat kellett berúzsozni. A többi feladat most nem jut az eszembe... Viszlát a tavaszi szünet után!!!
Április 1.!!!2.rész
2010.04.01. 09:00 | Csáki Tomi "Csocsitomi" | Szólj hozzá!
Nos a Nyelvtancucc helyett Irodalmat kellett hozni. Az órát két lány osztálytársam tartotta. Volt például Beugrós játék, irodalmi-totó, és egyebek. Mnéninek egy nagyon nehéz totót készítettek. Alig tudta megoldani, így is egy-kettő kérdésnél csak tippelt. A következő szünetben már nem emlékszek, hogy mi történt, ezért az órákat részletezem, a kinti feladatokat pedig majd egy másik részben. Hát a következő óra Technika volt, és össze volt vonva. Én tartottam. Kicsit utánoztam csak Knénit, Ánénit is, aztán csináltunk is valamit: leellenőriztem a leckét, aláírtam, szépeket osztogattam (tudniilik Knéni a leckére "Szép"-et szokott adni), házat terveztünk, na és beszélgettünk a Táplálkozásról. Következő óránk Matek volt, amit lányok tartottak. Mi voltunk Április bolondjai, mivel odaadtak egy marhanehéz feladatlapot, hogy töltsük ki 5 perc alatt. Sajna mi az elsővel se végeztünk, pedig sutyiba a telefonon számoltuk. Persze a végén kiderült, hogy csak Április 1.-i poén volt az egész. Utána, amikor már komolyabb volt a feladat, padtársanként egy papírra le kellett írni, hogy miért szeretjük, és miért utáljuk a Matekot. Mi azért több utálást írtuk...Jóval többet!!! Ez után Angol- Német óra volt összevonva, amit szintén egy lány tartott. Itt Bingoztunk az Angol-Német számokkal. Nos ennyit az órákról...!
ÁPRILIS 1.!!! 1.rész
2010.04.01. 07:45 | Csáki Tomi "Csocsitomi" | Szólj hozzá!
Bocs, hogy már egy idejig nem írtam, de otthon nincs internet. Mindenesetre ma Április 1. volt, vagyis a bolondok napja. 7:45-re értem be. Gyorsan átöltöztem nyugdíjasnak, mivel ez volt a követelmény. Kimentünk az osztállyal sorakozni, ahol el kellett mondani az indulónkat. Ne kérdezzétek, hogy mi volt, mert már kitöröltem. Ugyanis a mobilomba jegyzeteltem be. Minden osztály elmondta a sajátját. Ez utan elkezdődött az óra, ami osztályfőnöki volt. Ezt nem tartotta senki, mivel Pbácsi beszélt egész órán. Kicsöngettek, és most következett a tanárok indulója. Kettő indulót adtak elő. Videóra is rögzítettem, csak az volt a baj, hogy a hangot elfelejtettem bekapcsolni, ezért hát le is töröltem. Visszakellett menni a terembe, hogy megszámolják, hányan öltöztünk nyugdíjasnak. Ezt százalékban számolták. A mi osztályunk 100%-ot kapott. Tehát mindenki beöltözött. Szerintem a legjobb volt a Zsolt. Le is fényképeztem. Majd feltöltöm, ha kéritek! Nos a második óránk Nyelvtan volt, amit a második részben közlök részletesen. Hello!!!
Matek, Természetismeret, Nyelvtan, Úszás
2010.03.26. 13:00 | Csáki Tomi "Csocsitomi" | Szólj hozzá!
Matekórán Enénivel voltunk. Tök jó volt, mivel csoportmunka volt, és én meg összeszereztem egy kisötöst. Ezen az órán harcoltunk. Mármint az osztálytársaimmal. Szerencsére Enéni nem vette észre. Igazából ez a harc az volt, hogy radírgaracsinokkal dobáltuk egymást. Következő óránk Természetismeret volt Énénivel. Csodák-csodája most nem balhézott. Ettől nekem is egyből jó kedvem lett. Még jobban csak akkor, amikor kiderült, hogy nem dogát írunk (írásbeli feleletet), hanem kísérletezünk egész órán. A kísérleteket tojással végeztük. Ha meg akarod tudni, hogy milyen kísérletek voltak ezek, akkor küldj nekem e-mailt: csitomi@citromail.hu!!! Nyelvtanóránk Mnénivel volt. Itt csak az igenevekről tanultunk. De jó sokat! Amikor már fájt a fejem a nyelvtantól, akkor nagy szerencsémre, végre mentünk úszni, ugyanis el szoktunk menni félkor. Nos az úszásról fura beszélnem. Azért, mert nagyon iciri-picit hülyéskedtem, ezért Sznéni egyest adott. Azt is mondta, hogy öltözzek vissza, és nem úszok a mai órán. Ennek a kijentésnek már örültem Legalább telefonozhattam. De mostmár jöttek értem...Holnap nem biztos, hogy írok!!!
Irodalom, Matek, Rajz Osztályfőnöki, Angol
2010.03.25. 13:00 | Csáki Tomi "Csocsitomi" | Szólj hozzá!
Első óránkon Mnénivel voltunk. Megbeszéltük vele, hogy a jövő héten írjuk meg a dolgozatot. Arra már nem emlékszem, hogy milyen dolgozatot. Amúgy semmi különös nem történt ezen az órán. Utána következett a Matekóra Enénivel. Kicsit sokat beszéltem azon az órán, ezért elvette az ellenőrzőmet. Bár az volt a szerencsém, hogy véletlenül elment a másik órájára, és otthagyta a tanári asztalon. Ugyhogy ez volt a mázlis órám. Következő óránk Rajz volt, és most már visszajött Pbácsi. Folytattuk az egy-illetve két iránypontos rajzainkat. Osztályfőnöki8 óra is vele volt (természetesen). Ott játszottunk is, és magyarázott is. Szerencsére az Angol órát már nem értem meg, mivelhogy Hangversenyre mentünk. Ugyhogy ma nem találkoztam Vnénivel. Ugyhogy mindent összevetve ma egész jó, és mázlis napom volt. De úgy látom, hogy jöttek értem... Viszlát holnap!!!
Földrajz, Matek, Töri, Ének, Technika
2010.03.24. 13:00 | Csáki Tomi "Csocsitomi" | 2 komment
Nos hát ez a napom is furcsán kezdődött...ugyanis 7:13-perckor indultunk el otthonról. Fél óra alatt pedig nem igen lehet beérni. Na, épp ezért remélem, hogy nem kapunk gyorshajtás-büntetést. Beértünk kb 7:44-re. Rohantam befelé, de még kinn voltunk... vagyis sorakozó volt. A fiúknak megmutattam új mobilom, majd elkezdődött az első óra, ami Földrajz volt. Szegény Zsolt haverom kifogta a felelést. Mindig profin megtanulja az anyagot, de most az egyszer elfelejtette. Mekegett, Makogott, és végül hármast kapott. Sajnáltam szegényt. Balázs osztálytársammal egy felmérést végeztünk ezen az órán. Tudniilik van egy olyan osztálytársam, aki folyton megeszi a kibányászott taknyát. Nos a felmérésünk úgy zajlott, hogy 2 perc alatt hányszor eszi meg. Tippeljetek mennyi lett a végeredmény! Nos hát 13. Ez után a felfedezés után hamarosan vége lett az órának. Következett a Matekóra. Előző matekórán nem voltam ott, mert egy pályázaton( Víz Világnapja, Környezetvédelmi Pályázat) 3. lettem és akkor volt a díjátadója. De az anyagot értettem. Százalékszámítás. Ezen az órán nem sok minden történt. Következő óránk Töri volt. Itt kiosztották a dolgozatokat. Az enyém nem lett túl jó... Mindenesetre annak örülök, hogy a következő Töriórákon csoportmunka lesz. Utánalévő óra Ének volt. Ezen az órán írtunk. Sajna nem tanultam rá. A padtársam se tanult így puskalehetőségem sem volt... nem mintha szoktam volna. A technika óra viszont mindig röhejes. A tanárom furán beszél. Volt mvele egy két sztorink. Volt például, hogy összekeverte a mondanivalóját: a vízről beszélt és egyszer ezt mondta: "Az Élet mutatja a Buborékokat". Volt olyan is, hogy sorakozónál mondogatta: " Kettes sorba fejlődj", de az ujjain hármat mutatott. Volt nemrég, hogy felmutatta a két kezét és megszólalt: " Számoljuk meg mind a tíz kezünkön!". Szerintem az ujjakra gondolt...XD. Nos igazándiból ennyi a mai napomról...ja és jó a telefonom!!! Úgy látszik jöttek értem...Szevasztok!!!
Rajz, Rajz, Nyelvtan, Angol, Természetismeret
2010.03.23. 13:00 | Csáki Tomi "Csocsitomi" | 2 komment
Ma nem sok minden történt velem, de annál jobb dolgok. Reggel szerencsém volt, hogy pont beértem a becsengetésre. Bence nem sokkal később utánam érkezett. Megmutattam neki a vadiúj pólókat, amelyeket postán kaptam. Tudniillik még anno novemberben jelentkeztünk 3-an(Bence; Bende; meg én, Tomi) egy Számítógépes versenyre. Itt azt írták nekünk, hogy minden egyes jelentkező kap versenyes pólót. Nos az első két óránk Rajz volt. Csakhogy nincs egész héten Pbácsi. Ez miatt az első órán Énéni volt benn. A fiúkkal jó sokat szórakoztunk, már ameddig a tanár tűrte. Amúgy Énéni minden óra előtt balhézik. Mindenben csak a putrit látja. Bár az is igaz, hogy tényleg putrisak vagyunk. Főleg a Kira. Ezzel én is egyetértek. Nos a második órán végképp nem mertünk szórakozni, ugyanis Vnéni volt benn. Elhihetitek hogy kussban maradtunk!!! A harmadik óránk Nyelvtan volt Manénivel. Sajna írtunk a névmásokból, ami egy nagyon nehéz anyag. Viszont ami jó volt ezen az órán, hogy kaptam egy ötöst az előző tollbamondásaimra. Kettőt írtunk ugyanis. A hibaszámom a kettőben összesen 0,5 volt, mert csak egy vesszőhibám volt. Negyedik óránk Angol volt Vnénivel. Most az ételeket vettük. Elég lightos óra volt. Nem történt igazából semmi különös itt. Ötödik óránk Természetismeret volt. Természetesen ahogy a Rajz óra elején, most is balhét csapott Énéni. A hüllőket és békákat vettük tovább. Szerencsére nem feleltünk. Sokmindenkinek nem volt kész a leckéje, és addig nem engedte ki őket a teremből, amíg az ellenőrzőbe be nem írták a hiányt. Én is köztük voltam, de kiszöktem. Így megúsztam egy leckehiányos beírást.
Szombaton rendeltem a T-mobile-tól egy T-mobile Vairy Text mobiltelefont az interneten. Ma délelőttre szállítják, legalábbis azt írták. Ugyhogy megkértem anyukámat, hogy küldjön sms-t az érkezéséről és hozza be a suliba, amikor jön értem, hogy hazafelép már kipróbálhassam. Meg is jött az sms... ahogy látom megjött értem, ugyhogy megyek; viszlát a holnapi blogomba!!!
